Skip to main content

Úszás felnőtt fejjel?

Kr.u. 1991

Nyár van, a hőmérő higanyszála az egekben. Egy jó ideje már kacérkodok az úszómedence hűsítő vizével. Összeszedem magam és határozott léptekkel elindulok. Egy kék lépcső vezet bele vízbe. Gyors lics-locs a lábvízben és már irány is a „nagymedence”. A nyári forróságban kimelegedett testemet áramütésként éri a medence vizének első érintése. Önkéntelenül felkapom a lábam és felszisszenek, mint apám kezében a frissen nyitott sör. Ott állok egy lábon, mint egy flamingó és nézem a hívogató hűs vizet. Félek. 140 cm, harsogja pirosra festve a tábla, a víz mélységét. Jóindulattal sem vagyok több 150 cm-nél. Van baj.

• Nah, majd Én azt tudom! – fut át a makrancos agyamon, és határozott léptekkel megindulok a vízbe.

Egy jó negyed óra alatt, - udvariasan mindenkit magam elé engedve - beimádkozom magam a medencébe, de az utolsó lépcsőfoknál már érzem, hogy kevés lesz ez a 10 cm puffer.

A mai napig megvan az az érzés, ahogy lábujjhegyen ugrálva próbálok kijutni a medóból, majd elúszik mellettem valaki, aki olyan hullámokat ver, hogy beborít a víz. Beindul a túlélési ösztön. Krahácsolva, prüszkölve, levegőért kapkodva valahogy elvergődök a korláthoz. Elfehéredett ujjakkal, erőtlenül kapaszkodok, mint egy hajótörött az utolsó deszkába. Remegő szájjal hálát adok a Guadalupei szűznek, hogy életben maradtam. Kikászálódok a vízből és hátra sem nézek.

A víz nem az Én közegem!

Kr. u. 2020

Már több, mint egy éve működik az egyesületemben a CoffeeRUN Swim Team úszócsapat és egyre nagyobbakat sóhajtva pörgetem a telefonomon a hétfőn hajnalban készült képeket. Annyira velük tartanék, csak egy bökkenő van, nem tudok úszni. Sakk – matt.

Vikó, az úszóedző noszogat, hogy jöjjek, mert megtanít úszni.

ÁÁÁ…öreg vagyok már bohócnak! – gondolom, de mégsem hagy nyugodni a dolog.

Lelki szemeim előtt látom magamat, ahogy kecsesen siklok a feszített víztükrön és borzasztó magabiztosan létezem a vízben.

Azt IS szeretem a közösségünkben, hogy mindig van társam a „bajban”. Nem vagyok egyedül. Diókával és Biussal megalapítjuk a Sellők triót és egymást erősítve érkezünk a Komjádiba. Magunkra cuppanjuk a halál menő úszós hacukánkat és előkelően elindulunk a már-már lábvíznek is beillő tanmedencébe. Vikó megtanítja nekünk az alapokat és jó pár alkalom után átterel minket a nagy medencébe.
Állok a létrán. Újra gyerek vagyok. Félek. Tudom, hogy a 163 cm-es mélységem ide kevés lesz. Beleereszkedem a vízbe és a korlátba kapaszkodva érzem, hogy majd kiugrik a szívem. Az első elrugaszkodásnál pillanatok alatt fogy el a levegőm. Pánik. Nyelek egy nagyot és köhögve kievickélek a medence szélére. Remegek. Vikó ott van és beszél hozzám. Kell egy kis idő, hogy a hang és a kép összeálljon. Megnyugtat a higgadtsága. Sok volt hirtelen, ezért beszoktató feladatokat kapok, hogy megbarátkozzak a mélységgel és jobban be tudjam osztani az erőmet és a levegőmet. Ráérzek az ízére és az óra végére, még ha csámpásan is, de végig megy a hossz. Nagyon elfáradok, de végtelenül boldog és hálás vagyok. Újrakereteztem a vízzel való viszonyomat.

Heti rendszerességgel járok úszni és igyekszem az alapokat jól elsajátítani. Hol jobban, hol nehezebben mennek a feladatok, de kitartok. Szeretnék magabiztosan létezni a vízben és a vízbiztonság mellett szuper keresztedzésnek bizonyul a futás mellett. Olyan izmokat is megmozgat, amiről még nem is tudtam.

A víz mára a közegem lett!

Ha 5 dolgot kellene kiemelnem, amit fontosnak tartok, akkor ezeket mondanám el a felnőttként úszni tanulóknak:

1. Találd meg azt az úszóedzőt, akivel jól tudsz együtt dolgozni és bízol benne!
2. Legyél türelmes magaddal!
3. Ne hasonlítsd magad másokhoz, mert mindenkinek más a tempója!
4. Keress magad mellé olyan úszótársat, akivel erősítitek egymást!
5. Bízz magadban és legyél bátor!

#csatlakozz!

...a programhoz!

20 perc. Ennyi elég arra, hogy megőrizd az egészségedet, ráadásul a testi-lelki harmóniához vezető úton mi is a segítségedre leszünk! Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, hogy az elsők között olvashasd legfrissebb cikkeinket, nézhesd meg mentoraink videóit. Ezekben szuper 20 perces tippeket adunk, amelyekkel a fittség és a jókedv észrevétlenül a mindennapjaid részévé válhat.

...a Facebook-csoporthoz!

Oszd meg a tapasztalataid, beszélgess szakértő mentorainkkal, legyél része egy pörgős, egymást támogató közösségnek!

...az Instagram oldalunkhoz!

Nemcsak nézni jó: az inspiráló tartalom mellett olyan gyakorlati ötletek várnak, amiket te is beilleszthetsz a hétköznapokba!