Skip to main content

2019-es tervek: pipa!

Rengetegen hajlamosak december végén könnyelmű újévi ígéretekbe belelovallni magukat, akár a 4 napja tartó kajakóma, akár a megbuggyant puncs hatására. Ezek nagy része pont olyan gyorsan felejtődik is el, mint amilyen isteni szikra hatására született február elején. Pont emiatt ilyenkor az edzőtermekben már nem kell a “főnökhöz” bekéredzkedni a hetekkel korábban még túlzsúfolt gépekhez, viszont otthon, helyfogónak lesz jó pár, háromszor használt neondressz.

Nem az ígéretekkel van a baj, sőt, kiváló motivációt tudnak adni, ha azok jól átgondolt, tervezhető, mérhető és reális célok. Véleményem szerint az egyik legfontosabb, hogy mindenképpen írjuk le, mit és mikorra akarunk elérni, függetlenül attól, hogy milyen területről van szó.

Ha valaki fittebben szeretne élni 2019-ben, és egy pár kilótól megszabadulni, akkor legyen papírra vetve, hogy az első hónapban, tavaszra, strandszezonra, vagy jövő karácsonyra hány kiló mínusz, vagy mekkora ruhaméret a cél.

Sportnál ugyanilyen elveket követve lehet (KELL!) saját magunknak mérföldköveket kijelölni az éves utunkra. Futásnál például az 5K, 10K, félmaraton, maraton teljesítése belátható időn belül legalább annyira működhet, mintha a teljesítményt időben adjuk meg és 15 perces lépcsőkben szeretnénk év végére két órát elérni.

Kivétel nélkül mindenre lehet alkalmazni ezt a módszert. Ha egy új nyelv tanulása van betervezve, mikorra akarunk az első 100, 500, 1000 szónál tartani? Ha szellemileg érezzük szükségét a feltöltődésnek, akkor havonta vállaljunk be egy könyvet! Ha a konyha vonz mágnesként magához, akkor heti egy új ételt készítsünk el, és év végére saját magunkat lephetjük meg egy 52 receptes szakácskönyvvel.

A lényeg, hogy mindig legyen szem előtt a vállalásunk. Akár telefonban háttérképnek beállítva, vagy kedvenc jegyzetek közé elmentve, akár a hűtőre felmágnesezve, de folyamatosan emlékeztetve, hogy mit vállaltunk. A legparádésabb érzés pedig az, amikor -akár hetetekkel a magunk elé kitűzött határidő előtt - a szó legszorosabb értelmében kipipálhatjuk a listáról a célunkat, megveregethetjük vállunkat, hogy önbizalomtól fűtve induljunk a következő, még nagyobb kihívás felé.

#csatlakozz!

...a programhoz!

20 perc. Ennyi elég arra, hogy megőrizd az egészségedet, ráadásul a testi-lelki harmóniához vezető úton mi is a segítségedre leszünk! Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, hogy az elsők között olvashasd legfrissebb cikkeinket, nézhesd meg mentoraink videóit. Ezekben szuper 20 perces tippeket adunk, amelyekkel a fittség és a jókedv észrevétlenül a mindennapjaid részévé válhat.

...a Facebook-csoporthoz!

Oszd meg a tapasztalataid, beszélgess szakértő mentorainkkal, legyél része egy pörgős, egymást támogató közösségnek!

...az Instagram oldalunkhoz!

Nemcsak nézni jó: az inspiráló tartalom mellett olyan gyakorlati ötletek várnak, amiket te is beilleszthetsz a hétköznapokba!