Skip to main content

20 superfood futáshoz

Lassan 10 futóévvel a hátam mögött volt szerencsém megélni komoly mélypontokat és szárnyalós sikereket. Igen, a mélypontoknak is örülök, mert elképesztő sokat tanultam belőlük magamról, és a határaimról. Ettem én már versenyen koviubit gumicukorral, tunkoltam már sóba banánt, csak hogy valami tovább lökjön a holtpontról. Visszaemlékezve poén, de jobb, ha nem jutunk el arra a szintre, amikor már mindent mindennel eszünk. Az edzésmunka mellett óriási szerepe van a tudatos táplálkozásnak.

Ahhoz, hogy ki tudjuk magunkból hozni a maximumot, jól kell tartani a szervezetünket. Egy verseny előtt nem elég duplán szedni a tésztapartin, hanem egy kiegyensúlyozott étrenddel folyamatosan megfelelő szinten kell tartani a vércukorszintünket, a só- és ásványanyag háztartásunkat, a glikogénraktárainkat és még sorolhatnám.

Összeállítottam nektek egy 20-as (5-10-5) „előtte-közben-utána” toplistát azokról az ételekről, amelyek már bizonyítottak számomra.

BEFORE-PARTY

A már említett tészta-party-t maximum a barátok miatt látogatom meg, de biztosan nem azzal töltöm fel a glikogén raktáraimat, mert vannak ezerszer jobb élelmiszerek.
Husi, vagy halacska és zöldségek mellett az alábbi köreteket fogyasztom tészta helyett:

- rizs
- bulgur
- köles
- sütőtök
- édesburgonya

PARTY-TIME

Futás közben nagyon fontos a szénhidrátok folyamatos pótlása, amit sokan energia gélekkel vagy izotóniás italokkal visznek be. Ezek amellett, hogy megfelelő mennyiségű szénhidráttal látják el a szervezetünket, még az ásványi anyag pótlást is biztosítják. Én most egy olyan listával készültem nektek, ahol a kedvenc természetes frissítőimet írtam össze:

- olivabogyó 
- paradicsom
- banán 
- himalaja só
- koviubi
- főtt gesztenye
- sós mogyoró
- kesudió
- datolya
- mazsola 

AFTER-PARTY

A verseny végeztével ugyanolyan fontos a visszatöltés, mint a rákészülés és verseny közbeni frissítés. Nálam sokszor előfordul, hogy nehezemre esik enni, miután beértem, de ezen felül kell emelkedni. A regeneráló italok mellett az alábbi ételeket ajánlom jó szívvel:

- humusz 
- húsleves
- lencse saláta
- rizses hús
- 2-3 dl sör

Onnan tudom, hogy jól frissítettem, hogy a verseny másnapján nem költözök be a hűtőbe és nem eszem termesz módjára.
A tudatos táplálkozás az egyik alappillére az egészséges életmódnak és a rendszeresen sportolók számára megkerülhetetlen és kötelező elem.

#csatlakozz!

...a programhoz!

20 perc. Ennyi elég arra, hogy megőrizd az egészségedet, ráadásul a testi-lelki harmóniához vezető úton mi is a segítségedre leszünk! Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, hogy az elsők között olvashasd legfrissebb cikkeinket, nézhesd meg mentoraink videóit. Ezekben szuper 20 perces tippeket adunk, amelyekkel a fittség és a jókedv észrevétlenül a mindennapjaid részévé válhat.

...a Facebook-csoporthoz!

Oszd meg a tapasztalataid, beszélgess szakértő mentorainkkal, legyél része egy pörgős, egymást támogató közösségnek!

...az Instagram oldalunkhoz!

Nemcsak nézni jó: az inspiráló tartalom mellett olyan gyakorlati ötletek várnak, amiket te is beilleszthetsz a hétköznapokba!