Skip to main content

Via ferrata, azaz hegymászás (szinte) mindenkinek

Világéletemben az outdoor sportok érdekeltek, kamaszként a mountain bike volt az első, amit komolyabban elkezdtem, aztán 19 éves koromban jött a siklóernyőzés. Persze a “kétlábon” túrázás is érdekelt, de valódi szenvedéllyé akkor vált, amikor a repülésnek köszönhetően megismertem az alpesi hegyek világát. Az ottani kirándulásaim során vettem észre, hogy a normál hegyi ösvények mellett sokfelé vannak extrémebb, alulról néha hajmeresztően meredeknek tűnő útvonalak is.

Ausztriában és Olaszországban az első világháború idejére vezethető vissza a via ferraták, azaz a “vasalt utak” kialakítása. Ezek olyan, fémsodronyokkal és mesterséges lépésekkel biztosított szakaszok, ahol akár függőleges falakon is lehet közlekedni egy speckó heveder segítségével. Persze rögtön rákattantam a témára és néhány vezetett út után már önállóan kezdtem próbálgatni ezeket az utakat.

Na de, miért is izgi ez? Legfőképp azért, mert egy hétköznapi ember számára is hozza a hegymászás feelingjét, meredek sziklafalakon, párkányokon, letöréseken mászkálást,

de itt az út előre ki van építve és az ember jóval nagyobb biztonságban van, mint a normál hegymászásnál. Az utak A-tól F-ig nehézségi kategóriákba vannak sorolva, így mindenki előre tudhatja, hogy mire számítson, mikor elindul felfelé. Az egyszerűbb A, B utak akár gyerekekkel vagy az aktívabb nagyszülőkkel is teljesíthetők, egy D-s szakasz viszont egy rendszeresen sportolót is megizzaszt… néha nem is a szükséges erőlködés jelenti az igazi kihívást, hanem a szédítő mélység és a függőleges szakaszok, ezért érdemes szép fokozatosan nekiállni a dolognak.

A tuti izomláz mellett a teljes kikapcsolódás, a flow-élmény az, amiért mindenkit szívesen elküldenék egy ilyen túrára. Az ember szinte rátapad a sziklákra, ahogy megy felfelé, érzi a kövek illatát, látja a mellette köröző madarakat, hallja a szél zúgását. Egy 1-2 órás rövidebb mászás és utána a lesétálás normál útvonalon teljesen kikapcsolja az embert, egészen biztosan felér egy wellness-kúrával.

Szóval, aki vágyna valami vagány és agyátöblítő élményre, vágjon bele, még idén ősszel is tutira belefér néhány lazább túra!

                                                       

A szerkesztőség ajánlása:
Rád is várnak a vasalt utak!
Ha kedvet kaptál Zétől a via ferratázáshoz, van egy jó hírünk: nem kell külföldre menned ahhoz, hogy gyönyörű környezetben mászhass. Az elmúlt 5 évben ugyanis Magyarországon is számos via ferrata túraút létesült – például Csesznek és Tatabánya környékén – amelyeket érdemes feltérképezni. Ha csak egy ízelítőt szeretnél kapni, és még nem szántad el magad a felszerelések beszerzésére, az sem jelenthet problémát: csatlakozz szervezett túrákhoz, ahol a szettet a túravezetés mellé biztosítják számodra, és garantálják, hogy az első via ferratázás az erőnlétednek megfelelő legyen és örök élményt okozzon!

Csatlakozz!

A programhoz

20 perc. Ennyi elég arra, hogy megőrizd az egészségedet, ráadásul a testi-lelki harmóniához vezető úton mi is a segítségedre leszünk! Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, hogy az elsők között olvashasd legfrissebb 20 perces tippjeinket, amelyekkel a fittség és a jókedv észrevétlenül a mindennapok részévé válik.

A Facebook-csoporthoz

Legyél része egy tevékeny, egymást tanácsokkal támogató közösségnek!

Az Instagram-kihívásokhoz

A kihívások megerősítenek. Kövesd Instagram-oldalunkat, és nemcsak exkluzív tartalmakról értesülsz majd, de különleges Instagram-kihívásokról is!