Skip to main content

Jól működni minden fronton

“20 perc egészség”, kimondva könnyen teljesíthető semmiségnek hangzik, beépíteni a pörgős mindennapokba azonban annál nagyobb feladat. Úgy gondolom, hogy az az ideális, ha ebbe a megfogalmazásba mindenképpen beletartozik a test és a lélek együttes karbantartása, a valóságban pedig élethelyzettől függ, mikor mit sikerül megvalósítani belőle.

Ahhoz, hogy a hétköznapokban, a munkában, és otthon a családdal is komfortos legyek, jól érezzem magam és “jól működjek”, mint férj, munkaerő, valamint egy közel 5 eves kislány apukája (és hamarosan egy kisfickó apukája is) nélkülözhetetlen a rendszeresen magamra fordított idő. Ez jelenthet egy sörözést a barátokkal, egy jó könyvet, a hobbimat, vagy egy kis futást, úszást – a lényeg, hogy feltöltsön, és azt érezzem, rólam szól.

Ami már rutinszerűen működik nálunk, az a péntek. Akár fogalmazhatnék úgy is, hogy a „péntek az én napom”. Mondjuk a folytatás nem az ismert dal szerint történik, de az tény, hogy péntek esténkként van a „szabadnapom”, azaz a #sajátidőm. Ilyenkor általában régi középiskolai barátaimmal szoktam találkozni, és véget nem érő vitákba kezdünk, időként elcsábulunk egy-egy billiárdpartira, mozira. Mindeközben – kizárólag tudományos célzattal – az elmúlt 20 évben gyakorlatilag kipróbáltuk a város talán összes hangulatosabb sörözőjét/borozóját/hamburgeresét. Amikor összeköltöztünk a feleségemmel, kezdetben péntek este akkor is elmentem otthonról, ha nem ért rá senki a társaságból, nehogy „valami” kikezdje kánont, persze hamar lebuktam. De a péntek esték azóta is jól működnek, és a családom is támogatja. S ha már egészség: azok a férfiak, akik hetente egyszer elmennek otthonról este a barátaikkal találkozni, 20%-kal tovább élnek és sokkal kisebb eséllyel válnak el.

A hétköznapokon – igaz másfajta töltekezés, mint az előbbi – munka után hazaérve a családdal töltöm az időt. Még a legfárasztóbb nap után is feltölt egy kis kötetlen játék a kislányommal, egy óvodás válsághelyzet megoldása, vagy egy Csigafutam, amivel el is érkeztünk a következő „20 perchez”, ami a társasjátékokat jelenti. Társasjáték óvodásoknak, unatkozó pároknak, országos cimboráknak… az egyik legjobb időtöltés, amit szerencsére az elmúlt években sikerült újra felfedeznünk. Sajnos komolyabb partikra csak ritkán van idő, de a kislányommal és a párommal majd’ minden hétvégén játszunk és rendszeresen kipróbáljuk az újabb játékokat is. Ilyenkor néha elszabadulnak a szenvedélyes indulatok, de állítólag idővel mindenki megtanul veszíteni...
Szerencsére nem vagyunk egyedül ezzel a hobbival, ezért gyakran adunk és kapunk kölcsön játékokat, ami sokat számít a gyakran meglepően borsos árak mellett.

Egyébiránt pedig igyekszem minden szabad pillanatot nagyon tudatosan megélni és feltölteni azokkal a tevékenységekkel, amik fontosak nekem:

• Ha tömegközlekedéssel utazom, vagy van 10 perc nyugalmam, mindig olvasok, ebben nagy könnyebbség, hogy van e-könyv olvasóm. Már nagyon várom az önvezető autókat. 😉
• Amíg a kislányom fürdik és én felügyelem, addig elvégzem a napi felülés vagy fekvőtámasz sorozatomat, ez egyáltalán nem zavarja meg a folyamatos csicsergést.
• Télen nem elég erős hozzá az akaratom, de a többi évszakban éjszakánként, amikor már mindenki alszik a házban, el szoktam menni kocogni (4-5 km, nekem éppen elég).

Mostanában pedig az foglalkoztat, hogy miképp váljunk túrázó/kiránduló családdá. Tavaly már elkezdtük az alapozást pár rövidebb túrával, és beruháztam egy Kék túra pecsételő füzetre, mindenféle zseblámpákra, megjelöltem a legfontosabb 50 várat és kastélyt, kisvasutat, erdei szállást, előfizettem a Turista Magazinra… szóval egyelőre több a készülődés, mint az igazi kirándulás, de ezek az első, fontos lépések. Hétvégenként az időjárás függvényében most is sokat vagyunk a friss levegőn (túra, bicikli, szánkó). A szabadban töltött idő engem teljesen ellazít, rengeteg zajmentes időt ad valóban együtt lenni és beszélgetni, és látványosan, alkalomról-alkalomra változtatja meg a kislányunk gondolkodását.

Csatlakozz!

A programhoz

20 perc. Ennyi elég arra, hogy megőrizd az egészségedet, ráadásul a testi-lelki harmóniához vezető úton mi is a segítségedre leszünk! Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, hogy az elsők között olvashasd legfrissebb 20 perces tippjeinket, amelyekkel a fittség és a jókedv észrevétlenül a mindennapok részévé válik.

A Facebook-csoporthoz

Legyél része egy tevékeny, egymást tanácsokkal támogató közösségnek!

Az Instagram-kihívásokhoz

A kihívások megerősítenek. Kövesd Instagram-oldalunkat, és nemcsak exkluzív tartalmakról értesülsz majd, de különleges Instagram-kihívásokról is!