Skip to main content

A döntések hatalma

Életem eddigi röpke 34 éve során több olyan döntést is hoztam, ami óriási változást hozott számomra. A legelső ilyen bátor döntés az volt, hogy hirtelen felindulásból puszit nyomtam Zsuzsika arcára az óvodában. Nem röhög! Nagy dolog volt ez, akkor észleltem ugyanis először a lányok létezését és létük hatását a kis hormonháztartásomra. Zsuzsika lefelé jött a lépcsőn az anyukája kezét fogva, én pedig felfelé tartottam a saját anyukámmal. Úgy néztünk egymásra, mint két hősszerelmes egy koreai művészfilm lassított felvételén, és amikor mellém ért, ösztönösen és spontán módon megtörtént az első puszi. Innentől kezdve nem volt megállás, elindult bennem valami, és a következő évtizedekben – egészen a mai napig - folyamatosan szerelmes voltam. Na, kérem szépen, az élet nagy változásaihoz nagy döntések kellenek. Legyenek azok spontán vagy megfontolt választások.

Ahogy öregedtem, úgy hoztam a józán ész által egyre inkább logikusabb, ún. érett döntéseket. A következő pontig már előre kell ugornunk majdnem két évtizedet: 21 évesen úgy döntöttem, hogy a szüleim elvárásai ellenére otthagyom az egyetemet és más irányba terelem az életem. A legjobb döntés volt, amit hozhattam, hiszen boldogtalan vidéki közgazdász hallgatóból fővárosi diák és dolgozó fiatal lettem. Ennek a változtatásnak hatására vagyok ma az, aki vagyok: abból élek, amit szeretek és nem mellesleg így ismertem meg a feleségemet. Büszke vagyok a döntésemre, de a megfontoltságot akkor még a „fiatalos” vehemencia is hajtotta.

Alig néhány évvel később egy nemzetközi cég alkalmazottjaként éreztem, hogy kezdek kiégni. Tudtam, hogy ha nem változtatok, motiválatlan és fásult leszek. A nagy felelősséggel járó, határozottan bátor döntést akkor már hosszasan megvitattam a menyasszonyommal, és a lehetséges megoldásokat közösen átgondolva hoztuk meg az elhatározást, hogy szabadúszó vállalkozó leszek. Utólag nyugodt szívvel kijelenthetem: a lehető legjobb döntés volt. Kicsit kockázatos, de megérte.

A legutóbbi óriási változtatás pedig már egy hosszabb távú folyamat végeredménye volt: a gyerekvállalás. A feleségemmel közös tervezés után döntöttünk úgy, hogy családot alapítunk, de csak akkor vállaltuk be, amikor mindketten úgy éreztük, hogy eljött a megfelelő pillanat és készen állunk rá. Ma pedig már imádjuk a szülői létünk minden pillanatát, és megkaptuk azt az életet, amire vágytunk.

Mi a közös a fenti döntésekben? A legfontosabb, hogy figyeltem a jeleket és akár spontán, akár módszeresen felvázolt döntés született, a fontos változtatást meg mertem tenni. Nem számít, hogy jól vagy rosszul döntesz-e, a lényeg, hogy változtass az életeden, ha szükség van rá. A többi pedig majd jön magától.

Ficza János, Apu-kalipszis blog, 2018. november 15.

Csatlakozz!

A programhoz

20 perc. Ennyi elég arra, hogy megőrizd az egészségedet, ráadásul a testi-lelki harmóniához vezető úton mi is a segítségedre leszünk! Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, hogy az elsők között olvashasd legfrissebb 20 perces tippjeinket, amelyekkel a fittség és a jókedv észrevétlenül a mindennapok részévé válik.

A Facebook-csoporthoz

Legyél része egy tevékeny, egymást tanácsokkal támogató közösségnek!

Az Instagram-kihívásokhoz

A kihívások megerősítenek. Kövesd Instagram-oldalunkat, és nemcsak exkluzív tartalmakról értesülsz majd, de különleges Instagram-kihívásokról is!