Skip to main content

5 tuti síelési tipp az utószezonra

Nálunk a síelés volt a családi “nyaralás”

Apukám még azelőtt oktatta az embereket a Kékestető embert próbáló lankáin a “Hogyan síeljünk?” című könyvből, hogy valaha lett volna a lábán léc. Aztán természetesen ő is megtanult és minket is megfertőzött ezzel a szenvedéllyel. Gyerekkoromat tehát végigkísérte ez a mozgásforma, egyetemen pedig mellészegődött a snowboard is, mint új szerelem, új határokkal. Így amikor jó pár év bankolás után levegőváltozásra vágytam, adta magát, hogy síelni szeretek, oktatni is, miért is ne legyek síoktató?

Így lettem oktató

Az oktatáshoz szükséges engedélyt Ausztriában szereztem meg, és már kint is voltam a szezonra, ahol a 3 évestől felnőttekig mindenkit volt szerencsém oktatni síre és snowboadra is. Rengeteg élményt és tapasztalatot, új barátokat és kicsit más világlátást adott. Nem mondom, hogy nem volt erős váltás, ahogy az élére vasalt komoly ügyfelekkel és bankárokkal folytatott maratoni tárgyalások után megláttam az első csoportomat: 12 darab színes kezeslábasba bújtatott hároméves törpét, akiknek a fele üvöltve sírt, a másik fele pedig arccal a hóban feküdt és nyalta a havat, mert ők akkor és ott épp Elza hercegnők voltak.

Persze, egy szezon jól ki is fárasztja az embert mind mentálisan, mind fizikailag. Szezon előtt erős felkészülésnek vetettem alá magamat, hogy ne fogyjanak el az izmaim 2 hét alatt, és napi 4-5000 kalóriát ettem, bevallom, nem a legegészségesebb módon, legtöbbször a tészta-hús-gumicukor szentháromságon belül maradtam. Az irodában azért nem eszem ennyit.

Síelési tippek utószezonban

1. A hójelentés nem humbuk!

Manapság is igyekszem minél többet a pályán lenni, folyamatosan nézem a hójelentést, mikor merre érdemes menni. Ilyenkor márciusban is szoktak lenni akár 50-80 centis havazások is. Alapvetően Ausztriát kedvelem, mert viszonylag gyorsan, 4-6 óra alatt szuper hóbiztos területeket lehet elérni (pl. Hochkar, Tauplitz, Flachau, Gastein régiók). Szlovákiában Chopok is nagy kedvenc, bár márciusban már viszonylag kevés hó van. Szlovéniát személy szerint nem ismerem, de tervben van évek óta. Magyarországon Eplényben és Mátraszenistvánon még hóágyúznak, oda is érdemes lehet elmenni egy napra, friss levegőt, hütte hangulatot és forralt bort ott is találni.

2. Kezdj korán, nem bánod meg!

Tél vége felé érdemes minél korábban felmenni a pályára. Aki egyszer felmegy pályanyitásra, és megérzi, milyen elsőként csúszni a frissen kezelt havon, az ezután már nehezen szokik le róla. Főleg a hónap második felében néha már inkább „vízisíel” az ember. Persze a délutánosoknak még mindig ott a napozás öröme, ami ebben a hónapban sokkal jobban esik, mint a februári -15-20 fokos hidegben… Ennek és a fenti hüttéknek is megvan a hangulata, nem teljesítménytúra miatt megy az ember, hanem síelni, szóval be lehet osztani a napot erre is, arra is.

3. A lécélezés utószezonban nagyon fontos!

Ha tavaly kimaradt, akkor még most sem késő, és az enyhébb, télvégi időszakban esélyesebb, hogy a nappali olvadás után gyakran lefagynak a pályák, amelyek reggel kemények és/vagy jegesek, annál meg kevés rosszabb van, mint amikor az ember nem mer ráterhelni a lécére, mert kicsúszik alóla. Egy évben egyszer mindenképp ajánlatos éleztetni, én a pályák minőségétől függően 3-7 síelős nap után mindig éleztetek. Persze, a bérelt lécekkel ilyen gond nincs, azokat folyamatosan és gondosan karbantartják.

4. Készülj fel fizikailag!

Aki az íróasztal mellől pattan fel egy jó síelésre nem árt, ha előtte néhányszor meglátogatja a konditermet – ez egyébként a teljes szezon során érvényes. Elliptikus tréner például nagy segítség, de a guggolás minden fajtája is erősen javallott, ha viszont ez nem sikerül, akkor legalább ne a fekete pályán kezdjünk, mert tavaly az már milyen jól ment… Ha kihagyjuk az egyébként nagyon fontos bemelegítést, akkor legalább 3-4 laza kört tegyünk mindennap, mielőtt görcsölő combokkal vagy egy jó kis izomszakadással tesszük emlékezetessé a síelést.

Kádár-Papp Nóra: Felkészülés a futásra - 20 perces gyakorlatsor videó »

5. Egy napra is érdemes elmenni síelni!

Mindenkit buzdítanék, aki még idén nem volt és megteheti, hogy akár egy napra is, de irány egy közeli síterep, mert mindenhol jó, de a pályán sokkal jobb! És természetesen a sípályán nem számítanak a bevitt kalóriák se, ez alaptézis.

Csatlakozz!

A programhoz

20 perc. Ennyi elég arra, hogy megőrizd az egészségedet, ráadásul a testi-lelki harmóniához vezető úton mi is a segítségedre leszünk! Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, hogy az elsők között olvashasd legfrissebb 20 perces tippjeinket, amelyekkel a fittség és a jókedv észrevétlenül a mindennapok részévé válik.

A Facebook-csoporthoz

Legyél része egy tevékeny, egymást tanácsokkal támogató közösségnek!

Az Instagram-kihívásokhoz

A kihívások megerősítenek. Kövesd Instagram-oldalunkat, és nemcsak exkluzív tartalmakról értesülsz majd, de különleges Instagram-kihívásokról is!