Skip to main content

20 perc trécselés telefonon

Van, hogy az embernek abszolút nincs kedve senkivel beszélgetni. Én például kifejezetten élvezem a reggeleket, amikor korán felkelek és egy-két óráig senkihez nem kell szólnom. Szeretek egyedül is lenni, magamban beszélek én eleget ilyenkor is. Ez azért már más, mint gyerekkoromban, amikor egykeként volt, hogy hangosan beszéltem magamban. Akkor még nem volt telefon elérhető távolságban, ezért a barátnőmmel beszélgettem magamban.

Nem, nem hülyültem meg, hiszen negyvenen túl már nem beszélek magamban, mi több barátnőim is vannak, akikkel rendszeresen beszélgetünk.
Ennek is megvoltak a témavázlatai az egyes korszakunkban. A húszas éveinkben volt a pasi, házasság, mégsem ő, de mégis házasság témakörök. Keresztül-kasul szakértettük meg egymás és a másik (legyen az tök vadidegen) lelki világát telefonon és persze személyesen is. Irtó „tapasztaltak” voltunk, így utólag belegondolva.

A harmincasban jöttek a gyerektémák és a házasság, férj háttérbe szorult. Csak néhányunknál derengett valami, hogy dolgozik is napközben, ja, mert mindannyian dolgoztunk gyerek mellett vagy helyett... legalábbis az első gyereknél biztos. Csak akkor még nem volt ilyen hangos a dolgozzak, ne dolgozzak téma a fészbukon. Mert nem is volt fészbuk.
A munkáról nem nagyon beszélgettünk, csak ha valakinek különleges munkája volt. Mondjuk orvos vagy környezetvédő, esetleg pszichológus, de utóbbit akkor még nem kérdezgettük, nem kellett forró dróton lennie egy-két húzósabb magánéleti krízisnél.
A lényeg nem is a téma volt (így utólag belegondolva), hanem az, hogy rendszeres legyen a kapcsolat. Hogy ne kelljen minden egyes találkozón vagy telefonbeszélgetéskor elkezdeni a tavaly év végétől.

Aztán a negyvenes évek elhozták a témaváltást. De a rendszeresség nem változott. A gyerektémákkal óvatosabban bánunk, a kamaszok kudarcai jobban beégnek. A kisgyerekes témák untatnak, nem tudom már beleképzelni magam az ovis világba.

Többet beszélgetünk és hosszabban, van, hogy húsz percet is!

Magunkról. Magunknak. Jobban értékeljük a figyelmet, a hallgatásokat a vonal másik végén.

Csatlakozz!

A programhoz

20 perc. Ennyi elég arra, hogy megőrizd az egészségedet, ráadásul a testi-lelki harmóniához vezető úton mi is a segítségedre leszünk! Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, hogy az elsők között olvashasd legfrissebb 20 perces tippjeinket, amelyekkel a fittség és a jókedv észrevétlenül a mindennapok részévé válik.

A Facebook-csoporthoz

Legyél része egy tevékeny, egymást tanácsokkal támogató közösségnek!

Az Instagram-kihívásokhoz

A kihívások megerősítenek. Kövesd Instagram-oldalunkat, és nemcsak exkluzív tartalmakról értesülsz majd, de különleges Instagram-kihívásokról is!